soultime

az első

Megjöttem. Itt vagyok. Kétellyel teli hátizsákom húzza a vállam, agyam folyamatosan kántál, időt nem kímélve próbálna elbizonytalanítani. Ha hagynám.

“Vajon van-e itt létjogosultsága a gondolataidnak?” – kérdezi. “Miből gondolod, hogy bárkit érdekel a szánalmas vergődésed?” Dühít, de nem hátrálok. Nem tehetem. Az életemért írok jó ideje már. A túlélésért. 

A szerelem sokakat megihletett már. Kimeríthetetlen forrás. Az egyetlen, amiért érdemes felkelni reggel és élni, csinálni, menni tovább. Számomra a szerelem maga a teljesség: romantika, versek, érintések, csókok; csupa cukormáz. Persze, én a romantikusok közé tartozom. Érdekes kettősség ez. Egy kívülről hidegnek tűnő, erős nő, aki próbálja felépíteni darabokra hullott életét, belül csupa líra és érzelem.

Széplelkű. Sokan illettek már ezzel a jelzővel. Persze, ők elfogultak. Láttak összeomlani és felállni. Tudtak a kettő történés közötti hónapok szomorú magányáról. Olvastak és sírtak. Vagy vigasztaltak. Velem voltak. Ők ösztönöztek arra, hogy tágítsam ki a kört,  és írjak igazi blogot. Meséljem el az embereknek, milyen fiatalon elveszteni azt, akit szeretsz. Látni elfogyni, elveszni. Megtanítani, hogyan lehet ezt túlélni, feldolgozni. Erőt adni annak, aki hasonló cipőben jár. Segíteni. Életben maradni. 

Nem azért, mert én olyan okos vagyok. Mert bárkinél többet tudok a szenvedésről. Senki nem vagyok. Nélküle. Azért teszem, hogy életben tartsam az emlékét, hogy életben tartsam a szerelmét és a neki írt versekkel, naplókkal, egypercesekkel életben tartsam magamat is. 

S hogy ki vagyok én? Csak egy szarkasztikus némber. Értelmetlenül értelmes. Fekete humorral és túlzott őszinteséggel. Grafomán, szókimondó, néha hideg, máskor simulékony. Semmiképp nem kategorizálható, öntörvényű introvertált.

Mindig, mindenhonnan kilógtam. Sosem talàltam a helyem. És ez màr nem fog változni. Más vagyok. 

Hát ennyi. Megjöttem. Csak zagyvaságokat írkálok majd, kötött pulóver ujjában hagyott, lopott illatokról. Esőben táncolós, rosé-ba kortyolós, szivárványos utópiáról. 

Ha majd valakit érdekel.

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!